A szociokulturális nyelvi portfólió elméleti keretét a szociokulturális nyelvészet adja (Bucholtz–Hall 2005; 2008), amelynek központi kérdése a nyelvi gyakorlatok és ezek változásainak, változatainak a kutatása. Tárgya a nyelvi szerkezetek szociális, a gyakorlatközösség tagjai közti viszonyokat kifejező jelentéseinek kontextuális vizsgálata, amely bármiféle társas jelentésű és rendszeres összefüggés (például gyakoriság, tipikusság) iránt érdeklődik. Elemzési kerete a természetes diskurzus, amely diskurzusnak tekint minden olyan produktumot, amely a kommunikáció céljait szolgálja; bármi adat, ami valamilyen üzenetet hordoz. Ez az elgondolás már az 1990-es évek óta markánsan jelen van a kutatásokban, hiszen az úgynevezett képi vagy ikonikus fordulat (Mitchell 1994) összefüggésében egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott a vizualizáció tudományos felhasználására. Mivel a pedagógia tudománya történeti gyökereit tekintve erőteljesen kötődik egy, a szellemet, a műveltség közvetítését középpontba állító modernista hagyományhoz, így talán ennek is köszönhető, hogy látványosan nem foglalkozik a test antropológiájával, a test jelentőségével a pedagógiai folyamatban (Planella 2005; Mészáros 2014: 51). A társadalomtudományokban azonban (ezzel egy időben) újra középpontba került „a test elmélete” (Turner 1997), a posztmodern társadalomtudomány pedig újra felfedezi magának a testet (Pennycook 2018). Ez részben az antropológia hatásának tekinthető, hiszen a premodern társadalmakban a test fontos felület, amelyen bemutathatók az identitás „jegyei” (státusz, vallási, nemi hovatartozás, törzsi kötődés, szubkultúra stb.). A test így már nem pusztán az emberi biológiai valót jelenti, hanem a megmutatkozó, reprezentáló, jelekben létező és jellé váló emberi valóságot is (Mészáros 2014: 52). A poszthumanista alkalmazott nyelvészet (Pennycook 2018) is újraértelmezi a testet: a társas térben működő szemiotikai repertoár egy részeként. Ezen elgondolás szerint a repertoár gyakorlatok, helyek, dolgok, érzékek együttesét jelenti, amelynek az ember csak egy része. Ennek nyelvészeti lenyomata pédául Laihonen (2020) osztálytermi vizsgálata is, amely során már a test „öt érzéke” alapján zajlott a kutatás. A szerző megkülönböztet a nyelvi tájkép mintájára vizuális, auditív, taktilis, íz- és szagalapú szemiotikát, azaz tájképeket, és ebből a szociokulturális nyelvi portfólió is merít: a vizualitáson keresztül mutat be beszédmódokat és énképeket, valamint a szemiotikai repertoár más részeire is fókuszál, hiszen a diákok tárgy- és környezetkultúrájának a bemutatásával akár auditív és taktilis gyakorlatok is megjelenhetnek a kutatás eredményeként. Nemzetközi színtéren Paula Kajala és Sílvia Melo-Pfeifer szerkesztésében jelent meg 2019-ben egy inspiráló tanulmánykötet (Kajala–Pfeifer 2019), mely empirikus tanulmányokat gyűjt össze a világ minden tájáról a vizuális módszerek iránt is érdeklődést mutatva. A vizuális módszerek és narratívák kutatási eszközként való értelmezése számomra is alapvetés, és e kötetből Kristiina Skinnari kutatása kapcsolódik leginkább a vizsgálatomhoz, aki önarcképeket használ fel a nyelvtanulói identitás tanulmányozására, kiegészítve a korábban összegyűjtött etnográfiai adatokat vizuális eszközökkel.
A módszer alapvetően a tanulók nyelvi és vizuális gyakorlatait vizsgálja. A módszer a szociokulturális nyelvi portfólió elnevezést kapta.
Szociokulturális, hiszen a gyermekek rajzain keresztül kialakított beszélgetések, interjúhelyzetek lehetőséget biztosítanak a diákok családi hátterének megismerésére.
Nyelvi, mert nyelvi adatok elemzése a módszer célja. A kifejezés tehát a módszer adatkezeléséhez kapcsolódik, ugyanis a rajzokon írott adatok, például beszédmódok elnevezései is szerepelnek, valamint a rajzok feldolgozása kiscsoportos interjúk keretein belül zajlik, így a rajzokon keresztül artikulálódó nyelvi gyakorlatok válnak nyelvi adattá.
Portfólió pedig, mert a gyermekek, kamaszok három rajzon dolgoznak, amit később közösen tekintünk át.
A három rajz öt élethelyzet bemutatását célozza meg: (1) a diákok által használt beszédmódok vizualizációját a testrészeikhez rendelve, (2) a tanulók testképének jelenlegi és (3) fiatal felnőttkorra elképzelt változatait, (4) valamint az iskolások környezet- és tárgykultúráját a jelenlegi és (5) fiatal felnőttkori vágyként megjelenő saját alvóhelyük lerajzolásán keresztül.
Felhasznált irodalom:
Bucholtz, Mary–Hall, Kira 2005. Identity and interaction: a sociocultural linguistic approach. Discourse Studies 7. 585–614.
Bucholtz, Mary–Hall, Kira 2008. All of above: New coalitions in sociocultural linguistics. Journal of Sociolinguistics. 12: 401–432.
Kajala, Paula–Pfeifer, Sílvia 2019. Visualising Multilingual Lives: More Than Words. Multilingual Matters.
Laihonen, Petteri 2020. Languaging in Learning Environments. University of Jyvaskyla. Presentation on ZOOM.
Mészáros György 2014. Szubkultúrák és iskolai nevelés. Narratív, kritikai pedagógiai etnográfia. Gondolat Kiadó. Veszprém.
Mitchell, William John Thomas 1994. Picture Theory. The University of Chicago Press. 11–34.
Pennycook, Alastair 2018. Posthumanist Applied Linguistics. Routledge. London and New York.
Planella, Jordi 2005. Pedagogía y hermeneutica del cuerpo simbolico. Revista de Educación 336: 189–201.
Turner, Bryan 1997. A test elméletének újabb fejlődése. In: Featherstone, Mike–Hepworth, Mike–Turner, Bryan 1997. A test. Társadalmi fejlődés és kulturális teória. Jószöveg Műhely Kiadó. Budapest 7–51.